Könyvem

„Egyre inkább hiszem, hogy minden ember feladattal érkezik a világra, talán azért, hogy segítsen másokon, akár az életével, akár a történetével.”


Nem készültem írónak már kisgyermekkorom óta, de ameddig vissza tudok emlékezni, imádtam a meséket, később magyar tanáraim szerint meglepően szórakoztató fogalmazásokat írtam, és voltam iskola újság szerkesztő is. Később naplót, rövid történeteket írtam saját szórakoztatásomra, majd kisfiam érkezése nemcsak a személyiségem egy részét alakította át, de egy új hivatás felé is terelt. Miként az autizmus is egy máig megfejthetetlen, különleges működés, úgy a betűkkel történő zsonglőrködés is, hiszen bizonyos szavak egymás mellé illesztése közben összeáll egy történet. Így született ez a könyv is, kezdetben apró cetlikre firkáltam fel nap végén, hogy mi történt velünk? Ki és miként fogadta vagy épp utasította el, a nem beszélő, örökmozgó kisgyereket az oldalamon, később a különleges hanglejtéssel, gesztusokkal kommunikáló kamaszt.

Ez a történet nem jöhetett volna létre a kód nélkül. Mert az autizmusnak száma is van: F84.0, ami lehetne az Univerzum egy távoli csillagának a neve is, de valójában egy Galaxisé. Az ott élők látszólag olyanok, mint te, csak épp az átlagostól mindenben eltérő mentális működésük folytán mindazt, amit mi igyekszünk elmaszatolni, azt ők kertelés nélkül az arcunkba tolják.

Gergő megtanított az ő szűrőjén keresztül látni a világot, ahol minden okoskodás ellenére egyetlen megoldás létezik: a SZERETET.

Olvasók mondták

Nem is értettem, mi a csudának olvasok a BKV-n, abban az egy óra „utazás énidőmben” egy olyan könyvet, ami nem elviszi a gondolataimat az autizmusról ahelyett, hogy könnyed kis lányregényt forgatnék. Úgyhogy bőgtem a 34-es buszon, nagyokat nevettem a békásmegyeri HÉV-en, reménykedtem a 134-esre várva. Végre úgy éreztem, van egy ember, aki ismer, aki nem néz hülyének, aki megért, akinek van egy csodálatos fia, aki olyan bölcs, hogy már nem is földi lény, és akivel a köztük lévő kapocs mintát és erőt ad nekem még nagyon sokáig. Terápiás könyvet írtál, köszönöm! B. Enikő, az olvasó


„Van benne gyengédség és erő, és jó az egyensúly, ezért különleges élmény olvasni. Nem szakirodalom és nem rétegkönyv, de hiteles a végletekig, hiszen minden a szereplőkkel történt. Sosem gondoltam volna, hogy egy könyv legszebb-legfájóbb epizódját, érzelmi csúcspontját ott találom, ahol a szereplők egy „egyszerű” fogtömésre várnak, mert nekik ez minimum 12 óra, és persze azt sem gondoltam, hogy egy sajátos nevelési igényű gyerekhez legalább tíz gyereknyi türelem kell. A címe is telitalálat: Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel..” T. Tamás, az olvasó


Élet az autizmus galaxison” a könyv, aminek faltam a sorait! Volt nap, amikor igazságtalannak tartottam, hogy én CSAK egy átlagos FÖLD-LAKÓ vagyok, földi gondokkal küzdő utódokkal. Annyira hitelesek Ildikó történetei, hogy szinte vele együtt küszködtem, szorongtam, örültem, szerettem Gergőt. Valahogy én is az anyjává váltam olvasás közben, de tudtam, amikor elérek az utolsó oldalhoz, egy mozdulattal elhagyhatom a galaxisukat, míg ő(k) soha. R. Rita Cecília, az olvasó


Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel….Nem felkiáltójellel, ez nem nyomasztó elvárás, hanem egy természetes megállapodás, egyszerűen csak így lesz. Mi pedig  – különféle szakemberek – azt beszéltük meg, hogy elfogadunk, kísérünk és tudásunkkal segítünk. Nincs azonban az a tudás, ami a személyes történetek, a mindennapok belső élményeinek ismerete nélkül megállna a lábán. Gergő és édesanyja beenged bennünket ebbe a személyes és valóságos világba. Kísérni őket az út hegy-és lejtmenetein minden olvasó számára megtisztelő és tanulságos.

Dr. Simó Judit gyermekpszichiáter