Ki vagyok én?

Mióta az eszemet tudom, a mi családunkban minden nőnek súlyos terhet rakott nyakába az élet, és minden nőnek ki kellett bírni mindent. Saját életem sorsfordító eseményei meggyőztek arról, hogy a legnagyobb válságokban esély van a fejlődésre, még akkor is, ha kezdetben traumának álcázzák magukat.

2003

2003-ban lettem újságíró, szinte egyidőben azzal, amikor sorsunk borítékjára rányomták az autizmus bélyegét, kisfiam diagnózist kapott. Terápiaként kezdtem bele a MUOSZ női újságírás kurzusába, ahol többek között V. Kulcsár Ildikó volt a mesterem. Kezdetben a saját bánatomra-örömömre írtam le mindazt, amit az autizmussal való megismerkedésem során tapasztaltam, majd az élet úgy hozta, hogy az akkor felfutó Tina magazin munkatársa lettem. Számtalan cikket írtam női-anyai elszigeteltségről, bántalmazott, kirekesztett emberekről, különleges gyerekekről, és olyan kiváló művészekkel is készíthettem címlapinterjút mint Kováts Adél, Rudolf Péter, Halász Judit, Für Anikó, Gáspár Sándor, Nagy-Kálózy Eszter, Csányi Sándor, Szombathy Gyula.

A későbbi években a Családi Lap, a Haszon Nők, az Élet-és Tudomány számára is készítettem anyagokat.

2016

2016-ban különdíjas lettem a Rácz Zsuzsa által alapított Terézanyu pályázaton, ahol a „Kell-e nőnek a kimenő?” kategóriára az általam alapított női klub megszületését írtam meg. Azóta vagyok aktív tagja a Terézanyu közösségnek.

2019

2019-ben megjelent első könyvem: Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel – Élet az autizmus galaxison címmel, amiről olvasók és szakemberek is mondják, hogy hangvétele, stílusa hiánypótló a témában.

2021

2021-től a Női Váltó online magazin munkatársa vagyok
változatlanul az foglalkoztat, hogyan tudjuk a traumát megszelídíteni, fejlődésünk szolgálatába állítani, mitől érzi jól magát a nő, pláne az 50-es nők?

2021

2021-ben két lelkes szülőtársammal megalapítjuk a Kék Zóna Auti Klubot, hogy kamasz-és fiatal felnőtt gyerekeinknek szabadidős programokat szervezzünk.